Mindenekelőtt köszönöm vendégeimnek, hogy hozzám járnak hajat vágatni. Azoknak akik nem ismernek, pár szóban bemutatkozom. Budapesten élek, van egy iskolás kisfiam, 18 esztendeje készítem a frizurákat. Húszéves koromban kóstoltam bele a fodrászkodásba, az akkori Dallos Ida Fodrász Iskolában. Mestereim Gazdag Istvánné (Erika) illetve Czuczi Mátyás mesterfodrászok voltak. Három műhelyben dolgoztam, a VI. illetve a VII. kerületben. Készítek férfi-, női és gyerekfrizurákat, esküvőre, ballagásra, szalagavatóra hajkölteményeket. Kizárólag Schwarzkopf-készítményeket használok. Szeretem a munkámat, a vendégeimet. Vallom, hogy változni jó és időnként kell is.
A Backstagehair ötlete egy éve érlelődött Csetneki Sasa fejében. Ekkor alakult meg maga a csapat, Sasa, Molnár Attila és Papp Andrea személyében. Célunk egy olyan szalon létrehozása, mely az egyéniség tiszteletben tartása mellett a legmagasabb elvárásoknak is megfelel, elérhető áron. Szalonunk sikerének titka a magas szintű, precíz szolgáltatás, minőségi anyaghasználat, dolgozóink szakmai alázata. Az üzlet belső kialakításával, színvilágával, sajátos stílusával egyedi hangulatot kíván átadni vendégei számára. A Backstagehair karakteres designjával, önálló arculatával egy újfajta érzésvilágot közvetít a keleti országrészben.
Filozófiánk: Hisszük, hogy a szépség nem más, mint arány és harmónia. Akkor lehetünk a legszebbek, ha személyiségünk, színvilágunk, frizuránk, sminkünk - nőknél - tökéletes harmóniában áll egymással. Kényelem: Szalonunkban nagy hangsúlyt fektetünk vendégeink kényelmére és kiszolgálására. Várakozás alatt kényelmes fotelekben, videón követheti figyelemmel a legújabb trendeket, vagy igénybe veheti a vendégeink számára biztosított internet asztalunkat. Mindeközben egy jó kávéra, illetve egy pohár pezsgőre is meghívjuk.
Tizennégy éve vagyok fodrász, egy éve végeztem mesterfodrászként. Szakmám egyben a hobbim is, határtalan lehetőségeket rejt magában. Szeretem a vendégeimet - azt hiszem, ők is engem. Igazi kihívás számomra, amikor vendégem megtisztel bizalmával és lehetőséget ad arra, hogy a számára legjobb frizurát alkossam. Professzionális Schwarzkopf-termékekkel dolgozom a minőségi munka érdekében. Festek, vágok, átalakítok, vagy szinten tartom a frizurádat. Szívesen készítek alkalmi frizurákat is, esküvőre, szalagavatóra stb. Újítani szeretnél? Gyere el! Szeretettel várlak (üzletünkben kozmetika és manikűr-pedikűr-szolgáltatás is működik).
A Hajas szalonok legfontosabb célja a Vendégek maximális kiszolgálása és az egyéniségének megfelelő frizura kialakítása. Azért hogy ez ne csak egy jelmondat legyen fodrászaink évek óta folyamatosan továbbképzésen vesznek részt hazai és külföldi rendezvényeken. A rendszeres tréningek és házi vizsgák alkalmával szakmánk minden területét érintve foglakoznak a hajvágás, hajfestés, tartóshullám, hosszú haj építés, hajápolási tanácsadás magas szinten való felkészítésével.
A FigaRoder fodrász szalon 1995 óta várja vendégeit Budapest szívében, a Síp utcában. A fodrászat kapuit Roder Andor mesterfodrász nyitotta meg, a Roder fodrász dinasztia tagjaként. Mit nyújt a FigaRoder fodrászat? Női és férfi frizurák a legfrissebb hazai és külföldi divat szerint Családias hangulat, pletykák Finom kávé Kellemes, elegáns környezet Professzionális tanácsadás Professzionális fodrász termékek Elfogadható árak
Fodrászat - A fodrász iskola befejezése után (1961) rögtön bekapcsolódtam a versenyzésbe. Először a kerületi versenyeken jeleskedtem, ennek következménye lett az országos versenyeken való megjelenés. Amiken számtalan kiváló eredményt értem el. 1967-ben első nagy sikerem, 'Magyar Bajnok' cím, 1974-ben Mester Bajnok, 3 világbajnokságon vettem részt. 1976-ban berlini nemzetközi versenyen Elsú helyezett lettem. 1977-ben mestervizsgáztam és beindítottam a vállalkozásomat. 1978-ban nyitottam meg a Belgrád rakparti szalonomat, ahol a fodrász tevékenység mellett kozmetikát is működtetek a feleségemmel együtt. Az üzleteimben Wella termékekkel, kozmetikáinkban pedig Deynique termékkel dolgozunk. A munka mellett a tanulóképzésre és a számtalan bemutatón való szereplésre is jut időm. Wella top team tag vagyok, számtalan siker, nemzetközi és hazai bemutató tulajdonosa. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a mai napig a Mester vizsga bizottság elnöke lehetek,és végül ,de nem utolsó sorban 2006 novemberében Életmű Díjat kaptam.
1986 óta működünk Újlipótvárosban a Raul Wallenberg utcában barátságos, fiatalos, vidám környezetben. Figyelemmel követjük az aktuális és legújabb divatirányzatokat, de a klasszikus vonalakat sem felejtjük el. Kompromisszumra törekszünk a vendég kívánsága és a számára megfelelő stílus között azzal, hogy figyelembe vesszük a személyét és az egész egyén színeit, típusát (stílustanácsadás). Ezzel szeretnénk hozzájárulni kedves vendégeink elégedettségéhez és ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.
Szél Sándor mesterfodrász és csapata szeretettel várja Debrecenben is vendégeit. Debrecenben elsőként szalonunkban részesülhet natúr, vegyszermentes hajápolásban beleértve a tartós natúr hajfestést is. A Fodrászatban használt termékek kereskedésünkben megvásárolhatók fodrász és lakossági vásárlóknak egyaránt. Szolgáltatásaink: - kreatív hajvágás - Picasso satír technikák és legmodernebb hajfestő, hajszínező eljárások - Ammóniamentes, tartós natúr dauer - Ultrahangos keratinos hajhosszabbítás a ma létező legmodernebb technikával - Raszta frizura készítése - Fodrászatunkban a haj és a fejbőr egészségi állapotához leginkább illő mosást és kondícionálást végezzük vegyszermentes, gyógynövényalapú natúr Fuente termékekkel. - hajanalízis, szakmai tanácsadás Bejelentkezés, érdeklődés: 06 30 611 6894 Fodrászatban használt termékek: FUENTE: Natúr wellness a hajnak. Professzionális natúr fodrász termékcsalád mely nem tartalmaz ammóniát, parabént és egyéb agresszív detergenseket így vendégeink haját és fejbőrét a legkíméletesebb ápolásban részesítjük. Pur Hair:Hajfestékei egyedülállóan magas fényűek.Styling és Finish termékei a legigényesebb vendégeinket is ámulatba ejtik.
A különböző színű hajakra különböző ápolási módszert javaslunk. Nem mindegy, hogy milyen a balzsam, hogy mikor látszik egy lenövés, illetve hogy ismerjük e a megfelelő ősi praktikákat és tapasztalatokat...
Fodrász családban nőttem fel. Már kisgyermek koromban belecsöppentem ebbe az érdekes, nyűzsgő életformába. Rengeteget köszönhetek a nagynénémnek és nagybátyámnak, akik rávezettek erre az izgalmas pályára. Perina Péternél kezdtem, aki akkor a legkreatívabb fodrász volt Magyarországon. Első versenyemre ő készített fel. A versenyfodrászat jó tapasztalatszerzés volt, de az én egyéniségemhez nem illet, túl kötöttnek éreztem, és nem tudtam szárnyalni. Pár évre rá viszont kiírtak egy alternatív fodrászversenyt, melyet meg is nyertem. A fodrászversenynek ez a stílusa az, ahol magam előtt is vizsgáztam...